Mit lehet tudni rólunk
Jószándékú, tenni akaró emberek közössége vagyunk, akik szabadidőnkben áldozunk a mozgalomért, rengeteg ötlettel, tiszta szívvel, és lélekkel, de el nem köteleződve a hazánkon kívül senkinek.
Lehet besorolni minket valamilyen politikai irányzat felé, de a Társadalmi Szerződés szempontjából ez teljesen lényegtelen, hiszen egyik politikai erőnek sem akarunk előnyt kovácsolni, és hátrányt sem.
A célunk egyértelműen a politikai közélet tisztulása, a választók felé tett ígéretek betartatása, teljesen mindegy, hogy milyen elveket vall az illető.
Életünk derekán kicsit túl vagyunk, így kellő bölcsességgel felvértezve érezzük magunkat ahhoz, hogy elindítsunk egy, az országos politikára, talán az egész országunk jövőjére hatással lévő kezdeményezést!
Lehet a gondolatainkkal vitatkozni, más álláspontot képviselni, de arra nem lesz energiánk, hogy túl sokat foglalkozzunk ezekkel, ezért előre is elnézéseteket kérjük.
Olvassátok el a többi kezdeményezésünket, ötleteinket, hátha éppen Ti lesztek azok, akik döntéshozói pozícióba kerülve majd megvalósítják azokat.
Köszönjük, hogy figyelmet fordítottál ránk, ha tetszett a kezdeményezés gondolatisága, terjeszd, segíts minket!